Négy évtizede annak, hogy az első szériaérett VAZ–2103-asok legördültek a futószalagokról. Egy ilyen évforduló megérdemli a visszaemlékezést – tizenhárom gyönyörű 1500-ös gyűlt össze a tábortűz körül, köztük nem egy ritka kivitelű, izgalmas történetű példány. Csikós Zsolt riportja.
Ahogy a Szabadkikötő úton közelítem Csepelt, a vasúti átjárónál belefutok egy gyönyörű, ultramarinkék Zsiguliba. Komótosan tart a volt Csepel Művek felé. Motorral vagyok, megelőzöm, előbb érek a találkozó színhelyéül szolgáló hangárhoz. A gyártelep épületeinek romos falai között még szinte visszhangzik azoknak 2103-asoknak a búgása, amelyek évtizedeken át kerülgették itt a Csepel, IFA teherautókat, Balkancar targoncákat. Most mintha bekapcsolták volna az időgépet, megint itt az ismerős kipufogóhörgés, vezérműlánc-zúgás, élénk kontrasztot adva a modern furgonok és személykocsik közös nyomócsöves dízelei nazális fogfúrókerregésének.
Eltelik fél óra, kitaláljuk, hogyan essen a hibátlan lemezekre a legkellemesebben a fény. Addigra összegyűlik a teljes társulat, összesen tizenhárom autó. Ennyi és ilyen szép Zsiguli láttán még a legvadabb Alfa Romeo-mániás, a legelvakultabb Volkswagen-rajongó, de talán az egysávos Lexus-autista is vágyni kezd egy ilyen autóra.
Magára valamit adó Zsiguli-gyűjtő kollekciójából nem hiányozhat az 1500-ös, a típus anynyira kedvelt, hogy már régóta igazi veteránautó-státust élvez. Egy piszkálatlan, akár rozsdás példányért a rajongók Csehországba, Németországba, sőt Ukrajnába is elutaznak, ha pedig restaurálásról esik szó, csak úgy röpködnek a másfél, kétmilliós sztorik egy-egy klubösszejövetelen.
A mostani partit a Veterán Zsiguli Egyesület hívta össze. Tizenhárom autó bemutatásához tizenhárom cikk kellene, de szem előtt tartva a nem zsigulisok igényeit, zanzásítok. Nem azért, mintha bármelyik autónak ne lenne érdekes a története, de a legszebb, a legkombibb, az itthon legrégebben forgalomba állított, a legfurcsább és a legöregebb verzió talán megrajzolja a körképet.
A legszebb
Hajdók Tibor autómentes családból származik, ám ez nem mentette meg a végzettől. 14 éves kora táján rendszerint látott a diszkó mellett parkolni egy ilyen homokszínű Ladát. Akkor megfogadta, egyszer lesz egy sajátja. Az 1976-os példányt egy használtautó-kereskedésben látta meg, a kilométer-számlálója 40 ezret mutatott. Gyönyörű volt, egy bejegyzéssel a forgalmijában. Megvette, cserélt egy kuplungot, majd ijesztő alapossággal az utolsó részletéig kipucolta. Általános vélekedés szerint övé ma Magyarország legtöbbet törölgetett 1500-öse – és a viccelődés mögött nincs kritika.
Milliárdokat érő Bugattikat nem tartanak olyan állapotban, ahogyan ez az autó kinéz, a rajta levő alkatrészek egyenként is szebbek, mint a gyárban valaha voltak. Ha valaki szemügyre veszi a krómjait fényes nappal, jobban teszi, ha előtte kikéri a szemorvosa véleményét, nehogy maradandó látóideg-károsodást szenvedjen. (A kocsit részletesen bemutattuk 2010/5. számunkban.)
A legkombibb
Valakinek meg kellett építenie – nevet Vaskovits Zsolt, aki Debrecenből érkezett a kombi 1500-össel, amellyel alig három nappal a fotózás előtt készült el. Zsolt sorozatos Zsiguli-gyűjtő, nagyjából mindene van, amit a gyárban kerek fényszóróval előállítottak. De a három gyári kombiból egy sem maradt meg. A képen szereplő autó alapját egy harmincezer forintos 1200-es kombi adta, arra mentek fel az 1500-ösről származó elemek: sárvédők, maszk, díszlécek, motor, belső tér. Akadt egyedi alkatrész, amelyet nyilván nem lehetett beszerezni, ilyenek a szőnyegek, a kombispecifikus, kartámaszos, szövetbetétes hátsó háttámla, a leghátsó díszlécek – ezek mind kézzel készültek. A kocsinak ma rövid differenciálműve, hivatalos, VAZ–21023-ként bejegyzett típuskódja van, ahogy kell. Nemcsak egyedi, de irgalmatlanul szép is.
A legrégebbi hazai
Komlós Antal kopottas, itt-ott horpadt 1500-öse nem tűnik ki a tömegből. Egy magát még egyenesen tartó, de korántsem szépségdíjas kocsi ez. Igen ám, de ismereteink szerint a legkorábban névre írt, forgalmis, autónak nevezhető 1500-ös Zsiga Magyarországon, 1975-ben adták át első tulajdonosának. Az első gazda az 1990-es évek elejéig használta, aztán több hiba miatt leállította. Tőle húsz évvel később egy önjelölt ralipilótához került, aki a második alkalommal már nem tudta beindítani a motort, majd érkezni kezdtek neki a csekkek az önkormányzattól, a biztosítótól…
Antalnak elég volt megvillantania 60 ezer forintot, és övé lett a kincset érő, patinás jármű. Kellett hozzá némi molyolás, hogy magára találjon az autó, de most, 2013-ban, friss vizsgával, selymesen duruzsoló motorral (a korai 1500-ösök általában finomabban jártak, jobban pörögtek és erősebbek voltak, mint a későbbiek) itt áll az övéi között. Csodálatos az állapot, látszik rajta a kor, akad némi rozsda is, de a működés alapján a kilométer-számláló 60 ezres állása abszolút hihető, az utastér gyönyörű, a használati nyomoktól pedig abszolút hiteles az autó. Íze van, szinte mesél.
A legfurcsább
Egy másik, kicsit matt, horpadt, imitt-amott rozsdanyomokkal tarkított autó. Cseh rendszám van rajta, mert Ostravából származik, a hátsó lámpaburái annyira kifakultak, hogy alig lehet rajtuk megkülönböztetni a vöröset a borostyánsárgától. Még régebbi, mint a bordó 1500-ös, mert ezt 1974-ben gyártották, amikor nálunk még csak két, Kerminek átadott autó futott az utakon. Tulajdonosa a Veterán Zsiguli Egyesület elnöke és titkára, Vukmann Attila és dr. Meleg Norbert.
Sok izgalmas részlet figyelhető meg rajta.
A homlokfalon a maszk alatti beömlő még négy részre van tagolva, és a lyukak is rácsosak, nem teljesen nyitottak. A 2101-esről származik a hengerfej, az ablaktörlőt pedig nem bajuszkapcsoló működteti, hanem műszerfali billenőkapcsoló. Zongora- helyett buszpedállal adja jobb lábunk a gázt, az ablakmosó pedig lábpumpával, a motortérben elhelyezett, tejeszacskóhoz hasonló tartályból spriccel. Piros az ülések és az ajtók műbőr kárpitozása, a műszerfal borítása még nem rücskös, hanem szinte sima, a hamutartó fedele csíkosra van festve, a műszerekben nincsenek piktogramok. Hátul a kifakult orosz lámpaburák olasz Altissimo macskaszemeket hordanak, és ami igazi ős-1500 jelleg: a motor kényszerhűtését ékszíjjal hajtott ventilátorlapát végzi. Vezetni csodálatos – a motor surrog, a fékek erősek, a váltó, mint az álom, sehol egy gyanús zörej. „Nagyon jó, mégis fel kell újítani, mert minden eleme csálén áll, a krómozott műanyagokról lekopott minden fémgőzölés” – tájékoztat Norbi. Én biztosan így hagynám…
A legöregebb
Ennél az autónál is Norbi a főszereplő, aki egy késő esti internetes szörfözés során találta – Brnóban. Feltűnt neki a képeken az ezüstszínű hátsó Zsiguli felirat, amely a legkorábbiak közé helyezte a kocsit. Azonnal kiutazott, és a Ladát 1974 májusában átvevő Kucera nénit 18 ezer koronával kárpótolta a kocsiért. Itthon a vázszám beazonosítása után derült ki, hogy a 42 661-es szám csakis 1973-as gyártást jelenthet, az 1500-ös tehát közel egy évig pihent egy csehszlovákiai telepen, mielőtt átadták. Minden mai ismeret szerint mechanikus, a vízpumpatengellyel egybeépített ventilátorlapátnak kellene dolgoznia a géptérben. Ezzel szemben elektromotor van a hűtő mögött, melynek eredetiségét a gyári, megbontatlan kábelezés és a kocsi saját kezelési útmutatója is bizonyítja. Előfordult ilyen akkoriban. A zöld autó már OT-s rendszámmal fut, de a fotózáshoz készült hozzá egy régi, fekete orosz rendszámot utánzó plakett is – furcsán visszahozza a korabeli autó-motoros híreket, igaz?
Természetesen a padlóból nő ki a gázpedál, műszerfali kapcsolóval működik az ablaktörlő, külön tartályokból táplálkozik a két fékkör, feketére festett, de krómozott keretes a C oszlopi levegőkilépő, finom krómkeret szegélyezi a műszeregység betétjét, övek pedig elöl sincsenek, csak műanyag dugókat látunk, amelyek a B oszlopba rejtett anyák lyukait takarják. Ki is próbálom – ki ne tenné, ha lehetősége nyílna rá? Kicsit még jobb, még finomabb, még duruzsolóbb és még inkább a pincéből húz, mint a fehér, ostravai kocsi. Kivételesen könnyű a kormány, a karosszéria masszív, mint valami modern autóé – meglepő az összhatás, mert az 1500-ös ugyan nem volt rossz kocsi a maga idejében, de ez a példány magasan felette áll az átlagnak.
Kérdés
Mind a tizenhárom autót kipróbáltam, és sok évtizednyi távolságtartás után megkedveltem ezeket az olasz–orosz hibrideket. Tisztességes veterán autók az effajta járművek apró nyűgjeivel, szeretni való hibáival, de ügyes, masszív jószágok is egyben. Nem kell Lada-rajongónak lenni, hogy valaki elhiggye, a negyvenhez közelítve is bírják a strapát, kevés fejfájást okoznak tulajdonosaiknak. Már csak az a kérdés: vajon az oroszoknak köszönhető-e ez vagy az olaszoknak? Válasz a cikkben…
Cikkünk teljes terjedelmében – további képekkel és információkkal – a Veterán Autó és Motor 2013/03. számában olvasható. Az újság megvásárolható webshopunkban vagy megrendelhető szerkesztőségünknél.
