Eszemben sincs beállni a Dacia-ekézők népes táborába. Igaz, hogy érkeztek olyan autók, amelyeknek a motorjában csak három dugattyú volt, amelyeknek a karteréből olaj helyett homok pergett a leeresztő csavar nyílásán át, és amelyeknek a váltójából hiányzott egy-két fogaskerék. A mi családunkban szolgáló 1310 TX speciel jó volt. Kényelmes, fürge, keveset fogyasztott – ellentétben a Skodával, a Wartburggal és a Ladával. Nekem a formája is jobban tetszett, mint a Merkur-kínálat egyéb keleti darabjaié. Arról, hogy Dacia kupé is készült, azok tudtak, akik Erdélyben turistáskodva láttak egyet-egyet.

Muczán Gábor esete is így kezdődött. Amikor először jártam Romániában, megláttam Nagyváradon egy kétajtós Daciát, és arra gondoltam, ez annyira ronda, hogy kell nekem ilyen. Megbízást adtam egy székelyudvarhelyi barátomnak, ha eladó kupéról hall, szóljon. És talált is a helyi szállítási vállalat raktárában egy „üres” kupékarosszériát. Mint kiderült, a vállalat ifjúkommunistái intézték a nyolcvanas évek végén, hogy rendeljenek nekik egy új karosszériát Pitestiből, és majd építenek belőle versenyautót. Jött a forradalom, a vállalat tönkrement, nem foglalkozott ezzel senki, hátrakerült egy sarokba, és 11 évvel később megvettem 8,5 millió lejért, szürke színű alapozóval lefestve. Rengeteg kaland volt a hazahozatalával. Utánfutón szállítottam a karosszériát. Romániából simán kiengedtek, a magyar vámos kinézett a kis ablakon, és mondta, hogy tovább. Én meg maradtam, és azt feleltem, hogy nem, mert forgalomba szeretném helyezni, kell a papír. De itt csak kifelé szoktak vinni Daciát – felelte a vámos, akinek semmi kedve sem volt ezzel foglalkozni. Addig erősködtem, míg végül kiállították a papírokat. Figyelni kellett, mert állandóan ki akarták javítani az adatlapokon a két ajtót négyre. Itthon vettem hozzá egy donorautót, kértem átépítési engedélyt – foglalta össze a kupé történetét Gábor.

Mint ismeretes, a Renault 12-es küllemét és technikáját hordozó típust 1979-ig gyakorlatilag változatlanul állították elő Romániában. Abban az évben lejárt a franciákkal kötött licencszerződés, hosszas, de végül eredménytelen tárgyalások kezdődtek. Mindkét fél szerette volna folytatni az együttműködést. Szóba került a R 18, az R 5, az R 20, csak épp a megegyezés maradt el, és végül a franciák, megelégelve a román fél taktikázását, kivonultak a tárgyalóteremből és Romániából. Ezután a románok önállóan megkezdték a modernizálást. A külső is változott – új hűtőrács, két kerek fényszóró elöl, nagy hátsó világítótestek –, folyamatosan fejlődött a felszereltség: rádió, hátsószélvédő-fűtés, kétkörös fékrendszer, elektromos ablakmosó, fékrásegítő került az autókba. A sűrítés emelésével a motor teljesítménye 54 lóerőre nőtt. A gyártól függetlenül a szabad kezet élvező brassói Dacia-szerviz lelkes munkatársai 1979-ben összeállítottak egy meglehetősen kezdetleges kupékarosszériát. Ennek a neve Dacia 1300 Sport Brasovia lett. A prototípust néhány darab követte, majd a Pitestiben is foglalkozni kezdtek a dologgal, és 1983-ban szériaszerű kupékészítés kezdődött. Szöveg és kép: Ocskay Zoltán

(Aki többet szeretne tudni a Dacia-kupéról, elolvashatja a Veterán Autó és Motor 2018/. számban, amely megrendelhető webshopunkban több mint régi lapszámmal együtt.)
