Négy évtizede annak, hogy az első szériaérett VAZ–2103-asok legördültek a futószalagokról. Egy ilyen évforduló megérdemli a visszaemlékezést – tizenhárom gyönyörű 1500-ös gyűlt össze a tábortűz körül, köztük nem egy ritka kivitelű, izgalmas történetű példány. Csikós Zsolt riportja.
Ahogy a Szabadkikötő úton közelítem Csepelt, a vasúti átjárónál belefutok egy gyönyörű, ultramarinkék Zsiguliba. Komótosan tart a volt Csepel Művek felé. Motorral vagyok, megelőzöm, előbb érek a találkozó színhelyéül szolgáló hangárhoz. A gyártelep épületeinek romos falai között még szinte visszhangzik azoknak 2103-asoknak a búgása, amelyek évtizedeken át kerülgették itt a Csepel, IFA teherautókat, Balkancar targoncákat. Most mintha bekapcsolták volna az időgépet, megint itt az ismerős kipufogóhörgés, vezérműlánc-zúgás, élénk kontrasztot adva a modern furgonok és személykocsik közös nyomócsöves dízelei nazális fogfúrókerregésének.
Magára valamit adó Zsiguli-gyűjtő kollekciójából nem hiányozhat az 1500-ös, a típus anynyira kedvelt, hogy már régóta igazi veteránautó-státust élvez. Egy piszkálatlan, akár rozsdás példányért a rajongók Csehországba, Németországba, sőt Ukrajnába is elutaznak, ha pedig restaurálásról esik szó, csak úgy röpködnek a másfél, kétmilliós sztorik egy-egy klubösszejövetelen.
A mostani partit a Veterán Zsiguli Egyesület hívta össze. Tizenhárom autó bemutatásához tizenhárom cikk kellene, de szem előtt tartva a nem zsigulisok igényeit, zanzásítok. Nem azért, mintha bármelyik autónak ne lenne érdekes a története, de a legszebb, a legkombibb, az itthon legrégebben forgalomba állított, a legfurcsább és a legöregebb verzió talán megrajzolja a körképet.
A legszebb
Milliárdokat érő Bugattikat nem tartanak olyan állapotban, ahogyan ez az autó kinéz, a rajta levő alkatrészek egyenként is szebbek, mint a gyárban valaha voltak. Ha valaki szemügyre veszi a krómjait fényes nappal, jobban teszi, ha előtte kikéri a szemorvosa véleményét, nehogy maradandó látóideg-károsodást szenvedjen. (A kocsit részletesen bemutattuk 2010/5. számunkban.)
A legkombibb
A legrégebbi hazai
Antalnak elég volt megvillantania 60 ezer forintot, és övé lett a kincset érő, patinás jármű. Kellett hozzá némi molyolás, hogy magára találjon az autó, de most, 2013-ban, friss vizsgával, selymesen duruzsoló motorral (a korai 1500-ösök általában finomabban jártak, jobban pörögtek és erősebbek voltak, mint a későbbiek) itt áll az övéi között. Csodálatos az állapot, látszik rajta a kor, akad némi rozsda is, de a működés alapján a kilométer-számláló 60 ezres állása abszolút hihető, az utastér gyönyörű, a használati nyomoktól pedig abszolút hiteles az autó. Íze van, szinte mesél.
A legfurcsább
Sok izgalmas részlet figyelhető meg rajta.
A homlokfalon a maszk alatti beömlő még négy részre van tagolva, és a lyukak is rácsosak, nem teljesen nyitottak. A 2101-esről származik a hengerfej, az ablaktörlőt pedig nem bajuszkapcsoló működteti, hanem műszerfali billenőkapcsoló. Zongora- helyett buszpedállal adja jobb lábunk a gázt, az ablakmosó pedig lábpumpával, a motortérben elhelyezett, tejeszacskóhoz hasonló tartályból spriccel. Piros az ülések és az ajtók műbőr kárpitozása, a műszerfal borítása még nem rücskös, hanem szinte sima, a hamutartó fedele csíkosra van festve, a műszerekben nincsenek piktogramok. Hátul a kifakult orosz lámpaburák olasz Altissimo macskaszemeket hordanak, és ami igazi ős-1500 jelleg: a motor kényszerhűtését ékszíjjal hajtott ventilátorlapát végzi. Vezetni csodálatos – a motor surrog, a fékek erősek, a váltó, mint az álom, sehol egy gyanús zörej. „Nagyon jó, mégis fel kell újítani, mert minden eleme csálén áll, a krómozott műanyagokról lekopott minden fémgőzölés” – tájékoztat Norbi. Én biztosan így hagynám…
A legöregebb
Természetesen a padlóból nő ki a gázpedál, műszerfali kapcsolóval működik az ablaktörlő, külön tartályokból táplálkozik a két fékkör, feketére festett, de krómozott keretes a C oszlopi levegőkilépő, finom krómkeret szegélyezi a műszeregység betétjét, övek pedig elöl sincsenek, csak műanyag dugókat látunk, amelyek a B oszlopba rejtett anyák lyukait takarják. Ki is próbálom – ki ne tenné, ha lehetősége nyílna rá? Kicsit még jobb, még finomabb, még duruzsolóbb és még inkább a pincéből húz, mint a fehér, ostravai kocsi. Kivételesen könnyű a kormány, a karosszéria masszív, mint valami modern autóé – meglepő az összhatás, mert az 1500-ös ugyan nem volt rossz kocsi a maga idejében, de ez a példány magasan felette áll az átlagnak.
Kérdés
Mind a tizenhárom autót kipróbáltam, és sok évtizednyi távolságtartás után megkedveltem ezeket az olasz–orosz hibrideket. Tisztességes veterán autók az effajta járművek apró nyűgjeivel, szeretni való hibáival, de ügyes, masszív jószágok is egyben. Nem kell Lada-rajongónak lenni, hogy valaki elhiggye, a negyvenhez közelítve is bírják a strapát, kevés fejfájást okoznak tulajdonosaiknak. Már csak az a kérdés: vajon az oroszoknak köszönhető-e ez vagy az olaszoknak? Válasz a cikkben…
Cikkünk teljes terjedelmében – további képekkel és információkkal – a Veterán Autó és Motor 2013/03. számában olvasható. Az újság megvásárolható webshopunkban vagy megrendelhető szerkesztőségünknél.