Legyőzte a törpeautó – BMW R10 (1954)

Minthogy a BMW-t is megérintette a robogóláz, a negyvenes évek végén lépéseket tettek a saját modelljük kifejlesztésére. 1950-ben vetették papírra a tervezők az első elképzeléseket. Egy nagy kerekű, két külön üléses, kardánhajtású gép volt az ötlet, amelynek motorját az R 24-esből vették volna át. A folytatásban erősen érezhető az olasz robogók formavilágának hatása, és az 1954-ben valósággá lett változat már a divatnak tökéletesen megfelelő, időtlen karosszériát viselt. Motorját a robogóhoz fejlesztették, előbb egy 198, végül egy 174 cm-es, négyütemű, 7 lóerős szerkezetet konstruáltak, amellyel a jármű biztos erőfölénybe került volna a Vespával, Lambrettával, Heinkellel, Hoffmann-nal és más vetélytársakkal szemben. Kis kerekekkel, keskeny kormánnyal, dupla nyereggel, pótkerékkel szerelték, az első sárvédő orrán büszkén domborodik a kürt burkolata.

- Hirdetés -

BMW R10Aztán a főnökség döntéskényszerbe került. Választaniuk kellett az olasz Iso cégtől vásárolt törpeautó és a burkolt kétkerekű között, mivel nem volt elég pénzük, hogy mindkét típust felszerszámozzák. Az Isetta kontra R 10 meccset az előbbi nyerte, mert a bajor vállalatnál úgy látták, a robogóláz kifulladóban van, és a gazdasági fellendülés a kiskocsik felé fogja terelni az emberek figyelmét. Jól döntöttek. Az 1955 áprilisában bemutatott BMW Isettából több mint 160 ezret gyártottak, és aligha lehetett volna ezt az eredményt felülmúlni az R 10-essel, mert a hazai piac nem vett volna fel annyit, külföldön pedig túl erős volt a verseny.

Mindössze néhány prototípus maradt fenn az évek során, ebből a változatból kettő, ezek a BMW Group Classic Collection tulajdonába tartoznak. Az egyik működő, komplett példány, ez látható képeinken, a másik motor nélküli, kiállítási darab.

(Cikkünk a Veterán Autó és Motor 2012/10. számában olvasható. Az újság megvásárolható webshopunkban vagy megrendelhető szerkesztőségünknél.)

Hasonló cikkek

Hozzászólások