Ez egy jó kocsi, nem lesz vele sok munka – gondolta új gazdája, amikor kifizette. Alig van rajta rozsda! – mondták a cimborák, amikor meglátták. Mindenki azt hitte, könnyű lesz helyreállítani, de tévedtek. Zirig Árpád veszi sorra az okokat.
Már régóta napirenden volt egy kisbusz megvásárlása. Talán emlékeznek a novemberi számból a Gilera Rossa Sportra, annak is ugyanaz a felújítója és tulajdonosa, sőt, még több más veterán motornak és autónak. Számára valós élethelyzet, hogy egy-egy gépet mozgatni kell, bevágni mellé a szerszámos ládát, esetleg valami matracot, ha ott kell aludni a pálya szélén vagy egy találkozón. Gyuri nem az, aki új autót venne e célra. Az utolsó vörös vértestét is a veteránozás iránti szerelem mozgatja, így törvényszerű volt, hogy egy idős, az ő szemében is értékes kisbusz kell – fontos a megjelenés, na…
A Ford Németországból származik, s Magyarország érintésével került mostani, feltehetőleg végső állomáshelyére, a szlovákiai Dunaszerdahelyre. Akik járnak idehaza oldtimer rendezvényekre, láthatták korábbi formájában: akkor még tűzoltósági festéssel, oldalán hawaii virágokkal matricázva kellette magát.
A stramm külső azonban csalóka volt. Ugyan a Taunus Transit keveset futott és hellyel-közzel hiánytalannak számított, azonban az alvázvédelem hiánya és a pára megtette a magáét: észrevétlenül rohadt el az alja, így ahhoz, hogy most ebben az újszerű, tökéletesen felfrissített állapotában tetszelegjen, rengeteg munka kellett – ebben a sárosfai Vonyik Ákos segített. A kötény- és padlólemezek teljesen elmállottak. A karosszéria megerősítéséhez U profilokat használtak a gyártás során, de azzal, hogy ezekben ügyesen megáll a víz, nem számoltak. Hogy ne merüljön föl a félmunkának a gyanúja, az egész alját kicserélték, különös tekintettel arra, hogy a deszkázott raktér alá bekerülő kosz, pára és sár is mindent megtett a bomlasztás érdekében. Ez így néhány mondatban leírva kifejezetten egyszerű munkának tűnik, de higgyék el: igazából nulláról teremtették újra az autó komplett alját és a teherviselés szempontjából kritikus részeit. Sokáig tartott…
Kulcsszó a vidámság
Aki vezetett már üresen Barkast, Škoda 1203-at vagy régi VW kisbuszt, nem lepődik meg a viselkedésen. Az egyenes vonalú haladás csak úgy nagyjából van meg, erre-arra kimozdul. A keskeny nyomtávjával különösen érzékeny a szélre, de az úthullámokat sem kedveli igazán. Természetesen nem csap át veszélyes imbolygásba, csak vidáman régies, bár gyanítom, három mázsa krumpli tovább csillapítaná a kölyökkutyás viselkedést. Tegyük hozzá, ez a habitus már egy kis átnevelés eredménye: eredeti állapotában a Taunus Transit sokkal jobban előredől, de ennek hátsó laprugóiból kivettek, hogy terheletlenül is normálisan álljon. Egy-két motort leszámítva, sosem lesz ez megrakva, pláne nem az eredetileg előirányzott 1,25 tonnával. Egyébként az FK-1250 modellkód is innen adódik: a Ford kölni telepét és az 1250 kilogramm hasznos terhelhetőséget jelenti a betű- és számhalmaz.
A kulcsszó a vidámság. Naná, ha egy munkára tervezett autóval nem munkába megyünk, az csak jó lehet. Nyolcvanra lelkesen felgyorsul, az alulról húzó, a fordulatszámot határozottan elutasító négyhengeres gond nélkül mozgatja az 1000 kilós testet. Vásárláskor mindöszsze 18029 kilométert mutatott a számláló, ezt nagyjából valós értéknek ítélte meg Gyuri azok alapján, amit a teljes szétszedéskor tapasztalt. A motor a síkolást leszámítva nem igényelt nagyobb beavatkozást, a gyűrűk jók voltak, tömítésekből természetesen újat kapott a Ford. A típusra jellemző probléma a vezérműkerék elöregedése – műanyagalapú és sajnos a közepén a ragasztás elöregszik. A konkrét darabbal még nem volt probléma, de mivel a gép használatra épült, angol fórumok tanácsa alapján jobb anyagú, utángyártott elemet építettek be.
Az alkatrészellátás nem rossz, így a jobblétre szenderült vízpumpa cseréje nem lehetetlen feladat. Mivel a gyári modell tűzoltóra való átalakításakor elég mostohán bántak a kábelezéssel, Gyuri a vezetékek teljes cseréje mellett döntött – ez a feladat a dunaszerdahelyi Olgyai „Töce” Lajosra hárult. A munka a gyári szervizkönyv alapján folyt, de befejezés után sehogy sem akart rendesen behúzni az önindító: a probléma forrása a túl vékony kábel volt. A hivatalos utasítás másfeles vezetéket ír elő, de ez hibás. Amikor visszaellenőrizték a kibontott köteget, kiderült, hogy a gyárban is kettőfeles kábellel kötötték be az önindítót; a felismerés után tökéletes lett a rendszer, amiről én is meggyőződhettem a tizenkét Karcsa községet bejárva az ősi telekhatárok miatt kanyargós csallóközi mellékutakon.
A fékek természetesen képtelenek voltak ellátni a feladatukat, ezeket az utolsó csavarig kitisztította a csak a garázsában relaxálni képes tulajdonos. A futómű is olyan, amelyre figyelni kell. A megjelenésekor modernnek számító karosszéria alatt elég öregecske, elöl-hátul laprugós, merevtengelyes felfüggesztés van függőcsapszegekkel: tizennyolc ponton találunk zsírzószemet, amelyekről nem szabad elfeledkezni, mert azt hosszú távon nem tolerálja a Ford Taunus Transit. A karbantartásban segít a kenési táblázat, vagyis a Schmierplan, amelyet a karosszériára szögecselve tekinthetünk meg.
Szolgálati kedvenc
A maga korában a VW Transporter egyik legjobb konkurensének tartották, ám mégsem lett olyan sikeres. Ezen túl is van kapocs a két jármű között, hisz mindkettőt Alfred Haesner tervezte. A Ford mai szemmel lényegesen használhatóbb a farmotoros kollégájánál: a 15M motor az 55 lóerejével megbízható és a célnak megfelelően fürge is. Az, hogy a hátsó ajtót kinyitva, nem egy magas, a motort takaró padka fogad bennünket, külön előny; ebbe már gond nélkül pakolhattak akár az egyre terjedő targoncákkal is. A korabeli véleményeket és teszteket kikeresve megállapítható, hogy a vezető térde mellett duruzsoló motort hangosabbnak találták, míg a Volkswagen rugózását lágyabbnak – talán ez is közrejátszott a Transporter győzelmébe a konkurenciaharc során.
A 2300 milliméteres tengelytáv leírva nem tűnik soknak, sőt az autó mellett szobrozva inkább olyan tömpe az egész, de az oldalajtón belesve vagy hátul belépve a raktérbe rájövünk, mégis van hely – talán az FK-1250-et éppen ezért kedvelték a speciális szolgálatok, mint például a Német Szövetségi Köztársaság tűzoltói is.
A tesztpéldányunkat a máig sikeresen működő specialista, a Ziegler cég építette át. Nem vacakoltak, célszerűségre és gyorsaságra törekedtek a kábelezésnél ugyanúgy, mint a festésnél. Az eredetileg is világosszürke kasztnit „telibe” fújták, feltették a lámpákat és ennyi: kész volt a tűzoltóautó. A Glasurit katalógusában megtalálható Hellgrau 64 FD 241 színt kapta vissza a Transit – a munkafázis érdekessége, hogy csak a kilencedik fényező vállalta el a munkát a felületek nagysága miatt. Végül Lőre József győri mester végezte el a festést, szemmel láthatólag kiváló minőségben.
A felújítás egy évig és egy hónapig tartott, amit lehetett, Gyuri maga végzett el, bár kiemelte, hogy az összeszerelésnél Andrejkovics György és Morvay László rengeteget segítettek. Összességében nem ítélte problémásnak a munkát, inkább csak bizonyos részfeladatokat minősített macerásnak. A megfelelő gumik beszerzése csak utánajárást igényelt, de eredményre vezetett: a portugál Camac 670-15C kedvező árú klasszikus abroncs – hatrétegű, erősített. Klasszikus mintája rendkívül jól passzol a szürke bódé alá; ez alatt valóban rosszul nézne ki valami modernebb futófelületű vagy alacsonyabb falú gumi. Csak egy dolgot minősített igazi csapdának a tulajdonos: az ablakgumikédert egy évig kutatta. A német Ford nem a hagyományos profilok közül választott, így trükközni nem lehetett – hasonlót találtak, de ugyanolyat sokáig nem.
Végignézve a végeredményen, tudva, hogy mennyi munka van abban, hogy ilyen szép legyen ez a kisteherautó, megérte várni, hisz így minden részlet tökéletes, nem lehet belekötni sem a kinézetbe, sem a viselkedésbe. Alig várom, hogy két veterán versenymotorral a gyomrában lássam: arra épült, használva lesz csak igazán szép.
Cikkünk teljes terjedelmében – további képekkel és információkkal – a Veterán Autó és Motor 2014/02. számában olvasható. Az újság megvásárolható webshopunkban vagy megrendelhető szerkesztőségünknél.
